2010. május 8., szombat

PDC színes - Mervyn King és a közönség

Eddig sem volt felhőtlen Mervyn King és több ezres szurkolótábor kapcsolata az idei Premier Liga estéi során, de Newcastle-ben még tovább mentek a felek egymás hergelésében King Barneveld elleni mérkőzése során.

Mervyn King már hetekkel korábban sem bírta visszatartani indulatait, és a mérkőzést követően kíméletlenül elmondta véleményét a közönség vele szemben tanúsított magatartásáról, ami nyilván csak újabb olaj volt a tűzre.

Ezen a héten már nem bírta a Király a mérkőzés végéig se. Barneveld kitűnően kezdett ellene, és már 3-0-ra vezetett. King addig csak magában fortyogott - ami a közeli képeken jól látszott rajta -, akkor azonban elszakadt a cérna nála. Heves gesztikulálásokkal mutatta ki felháborodását a közönségnek, azzal hergelve őket, hogy nem hallja a hangjukat – tette mindezt egészen szokatlan módon, a saját három nyila eldobása közben is. No persze felkészült volt azért ő is, ott volt a kis kék füldugó mindkét fülében.

A PDC nem hivatalos szurkolói weboldala is megemlékezett a jelenségről, és feltárt néhány előzményt. Először is, hogy még a tavalyi sorozat közben Mervyn King áthajított egy nyilat Phil Taylor válla fölött. Ezt az eseményt közvetítő csatorna aránytalanul felfújta, és ez megalapozta a közönség hozzáállását. Még BDO-s pályafutása idején is esett pár csorba rajta, de amióta a PDC-hez csatlakozott az egyik legprofesszionálisabb játékosként tekintenek rá (ezt többek között Phil Taylor is elismerte). Talán a bevonulózenéje („Bow down to the King” – azaz „Hajolj meg a Király előtt”), illetve a sajátos vicsorgásai is ellenszenvesek a szurkolók egy részének. Még szintén BDO-s idején volt egy híres kijelentése, miszerint „inkább abbahagyja a játékot, mintsem a PDC-hez csatlakozzon”. Ezt nyilván még azelőtt ejtette ki a száján, mielőtt rájött volna, hogy milyen pénzeket is osztogatnak a PDC-nél.

Azt Barneveld is elismerte a mérkőzést követő interjújában, hogy ő is volt már hasonló helyzetben korábban saját hazájában, de akkor sem ragadtatta magát arra, hogy Kinghez hasonlóan még inkább felhergelje a közönséget, ő inkább megpróbált a nehéz helyzetben is a játékra koncentrálni. Ugyanakkor nagyon sajnálta Kinget, hiszen nagyszerű barátok a pályán kívül.

A mérkőzés - akár teljes egészében is - itt tekinthető meg.

(Forrás: Darts, Beers & Cheers - Magyar szöveg © Holczer Péter/DartsBlog 2010)


2010. május 5., szerda

Születésnapi hír

Na ez aztán a szülinapi köszöntés! Felnéztem a PDC-Europe oldalára, és mi fogad ott? "The Power meldet für Salzburg" - vagyis a tizenötszörös világbajnok Phil Taylor is ott lesz Salzburgban a jövő hétvégén!
Be kell vallani, erre nem számítottam, nem számítottunk. Az első, amivel Nándi "próbált elkeseríteni", amikor még hónapokkal ezelőtt mondtam neki, hogy mennék, az pont az volt, hogy arra azért ne számítsak, hogy Taylor ott lesz. És nem is számítottam rá. Viszont ettől még ott lesz! :-) És mi is ott leszünk.

Történt azért egy, s más az elmúlt időszakban, ha időm engedi pótolni fogom az elmaradásokat itt is, a DartsBlog-on azonban minden olvasható, látható volt a maga idejében. Itt elsősorban Barneveld "élőben" látott 9-nyilasára és további két (sőt, valójában három volt) saját "felkészülési" fotósorozatra gondolok.

És a felkészülés folytatódik, a hétvégén WDF/BDO torna Budapesten, onnan már megtartjuk a salzburgi tudósítás főpróbáját!