James Wade saját bevallása szerint keményen dolgozik rajta, hogy újra formába lendüljön. A Premier League címvédője számára az idei kezdés egy rémálommal ér fel, hiszen az első három mérkőzését mind elveszítette, mielőtt az Adrian Lewis elleni döntetlennel legalább az első pontját megszerezte.
Annak ellenére, hogy Lewis ellen repülőrajtot vett és két egymást követő 100 fölötti kiszállóval (148 és 104), majd egy 13-nyilassal 3-0-ra, később pedig 7-4-re is vezetett, nem volt elkeseredve a döntetlen miatt és bízik benne, hogy a hétvégi gladbecki verseny jó lehetőséget biztosít számára , hogy visszanyerje a formáját.
„Igyekszem a sok versenyzéssel újra megtalálni az igazi formámat. Hétvégente általában három-négy nagyszerű mérkőzést játszom, majd egy kiábrándítót. De a jobbak némelyikén 110-115 közti átlagot dobok. Nem tudom, hogy ez hamarosan összejön-e a kamerák előtt is, de legalább támaszt nyújt azokkal a vélekedésekkel szemben, hogy immár elfelejtettem dartsozni.” – vallja Wade.
„A kérdés csupán az, hogy mennyi időbe telik újra magamra találni, mert azzal azért még mindig tisztában vagyok, hogy egyike vagyok a legjobbaknak. Ha egyszer újra formába lendülök bárkit le fogok tudni győzni, ezt már bebizonyítottam korábban is. Ráadásul folyamatosan is ott tudok lenni az élmezőnyben.”
Az exeteri közönség már láthatott felvillanásokat a világ jelenlegi harmadik számú játékosától, de összességében ez még nem a régi Wade volt, aki ilyen előny birtokában korábban nyerésre vitt volna egy hasonló találkozót. „Ez még nem ugyanaz a játék volt, mint amire képes vagyok, de talán egy reménysugár, hogy ez valóban James Wade, aki ott áll.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése